Új igazgatója van a szatmári Caritasnak

0
1289

Kedd délelőtt ünnepélyes keretek között került sor a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet központi székhelyén az intézmény új igazgatójának kinevezésére. Az eseményen jelen volt Schönberger Jenő püspök, méltatva a mandátuma végéhez érkezett Láng László tevékenységét, aki négy évig töltötte be a Caritas vezérigazgatói szerepét. „A jó Isten mindenkinek ad kegyelmet ahhoz, hogy azt a feladatkört, amit rábíznak, be tudja tölteni, ha kapcsolatban marad ezzel a kegyelemmel. Köszönöm a doktor úrnak, hogy ő kapcsolatban maradt ezzel a kegyelemmel, és nagyszerűen be tudta tölteni azt a feladatot, amivel megbíztam” – mondta az egyházi vezető.
Láng László megköszönte a püspöknek a támogatást és a jó együttműködést, amelyben része volt, a Caritas munkatársainak pedig áldozatos munkájukat. Ezt követően szimbolikusan átnyújtotta a Caritas kulcsát utódjának, Román Jánosnak, aki eddig nagybányai esperesként szolgált. Az új vezérigazgató elmondta, nagy megtiszteltetésnek tartja ezt a megbízást. „A Caritas jelképéből kiindulva, az nem affektív szeretetről szól, hanem effektívről. Ez a legnagyobb feladatunk, hogy a szervezetünk által képviselt keresztény értékeket ebben az irányban éljük meg, és akkor biztos vagyok benne, hogy Isten áldása is lesz a mi munkánkon” — hangsúlyozta Román János.

Palincas Erika

MEGOSZTÁS