Szilágysomlyói gyermektábor

0
1584

A Csillogó Mosoly Egyesület és Kovács Enikő Éva tervezett szenzomotoros terapeuta (TSMT) közreműködésével vidám nyári tábor szerveztek június 18–22. között huszonnyolc, 5-7 éves korú gyermek számára a szilágysomlyói római katolikus plébánia közösségi házában. Húsvétkor született meg a tábor ötlete, Kovács Enikő Éva vetette fel ennek lehetőségét, a plébános és a munkatársai örvendtek az ötletnek, támogatták az elképzelést. Már akkor elkezdték a szükséges szervezési munkát, megszólították a szülőket. Rövid idő alatt kialakult a létszám. A tábori programban „vetésforgó” alapján volt TSMT torna Kovács Enikő Éva terapeuta vezetésével, logopédiai foglalkozás Szabó Beáta és Balázs Mónika  irányításával, néptánc-, népdal- és népijáták-foglalkozás László Renáta vezetésével, illetve helyt kapott a kognitív fejlesztés is.

A szerdai nap programja eltért a megszokottól, hiszen ekkor túrázáson vettek részt a Várhegyen. A célpontig a gyermekek egy meseerdőn utaztak át, amelyben bizonyos akadályok, feladatok megoldása várta őket. Az első állomásnál a jó tündérrel találkoztak, míg a második állomásnál az álruhás Mátyás király várta a gyermekeket, a közvetkező két állomásnál boszorkány és varázsló is volt. A feladatok sikeres megoldása után, térképrészleteket kaptak. Miután meglett az összes térképdarabka, felismerhetővé vált az elrejtett kincs helyszíne, amelynek megtalálása, akárcsak a hozzá vezető kalandos út nagy élményt és örömet jelentett a gyermekeknek.

Józsa Nándor Lóránd beszámolója alapján

MEGOSZTÁS