Ferenc pápa a nácizmushoz hasonlította az abortuszt

0
1312
(Fotó: Liane Metzler/Unsplash)

„Úgy hallom, egyre divatosabb, legalábbis szokássá vált, hogy amikor a várandósság első hónapjában megvizsgálják, rendben van-e magzat, ha találnak valamit, az első javaslat: vetessük el – osztotta meg tapasztalatát a pápa június 16-án a Forum of Family Associations szervezet huszonöt éves fennállása kapcsán tartott rendezvényen. – Ez egy gyermek meggyilkolása, egy ártatlan személy békés életének kioltása. Ez a cselekedet épp olyan, mint amikor a nácik meg akarták tisztítani az emberi fajt, csak itt fehér kesztyűt használnak.”

A határozott szavak előhangként is felfogható a nyár végén Írországban tartandó család-világtalálkozó (World Meeting of Families) kapcsán.

A család kifejezésről szólván Ferenc pápa elismerte, hogy sokan sokféleképpen értelmezik ezt a szót: „Kétségkívül léteznek olyan hasonlatok, mint bizonyos csillagok családja, fák családja, állatok családja, ugyanakkor a család Isten elképzelése szerint csak egyféle lehet: egy férfi és egy nő házassága, amely egy csodálatos szentség” – nyomatékosította.

A 2016-ban kiadott Amoris Lætitia dokumentum kapcsán az egyházfő rámutatott: „egyesek ezt szabad, azt nem szabad üzenetekként kezelik az ott megfogalmazott gondolatokat. Ezek az emberek nem értettek meg semmit” – mondta, kiemelve, hogy a buzdítása nem kívánta elrejteni a problémákat. Aki igazán meg akarja érteni a dokumentum lényegét, az szerinte jól teszi, ha alaposan elmélyül a 4. fejezet mondanivalójában, amelyet írása „szívének” nevezett.

Ferenc pápa szerint a házasság csodálatos kaland, a fiataloknak pedig nagy szükségük lenne olyan férfiakra és nőkre, akik segítenek nekik a felkészülésben. Böjte Csaba SZEMléleknek adott interjúját is megidézték a pápa szavai: a gyermekek a legcsodálatosabb ajándékok szerinte, ugyanakkor egyre trendibb nem vállalni gyermeket, ehelyett viszont „három kutya és két macska” azért kell a házhoz.

A beszéd teljes szövege olaszul itt olvasható, angol összefoglaló itt található.

Forrás: SzemLélek.blog.hu

MEGOSZTÁS