Tanári segédanyagok roma felnőttek alapfokú oktatásához

0
1408

Pedagógusok, pszichológusok és nyelvészek is részt vettek Marosvásárhelyen azon a május 29-ei találkozón, amelyen a tapasztalatcsere mellett bemutattak két tanári segédanyagot is, amely a roma felnőttek oktatásában dolgozók számára készült.

Annak érdekében, hogy a segédanyagok valóban segítséget tudjanak nyújtani az oktatók számára, a megjelenésük előtt kíváncsiak voltunk azok véleményére, akik ezeket a segédanyagot használni szeretnék. Így a bemutatónk meghívottai elsősorban olyan szakemberek voltak, akik roma közösségekkel, illetve roma felnőttek oktatásával foglalkoznak vagy szeretnének a jövőben foglalkozni.

A rendezvényen részletes bemutatásra került az említett, még nyomtatásban meg nem jelent két segédanyag, amely hamarosan hat nyelven válik elérhetővé az oktatók számára:

  • Kézikönyv roma felnőttek alapfokú oktatásának megvalósításához (alapfokú írási és olvasási, matematikai és digitális kompetenciák oktatásához)

  • Eszköztár roma felnőttek családi oktatásának megvalósításához (alapfokú írási és olvasási, matematikai és digitális kompetenciák oktatásához)

A bemutatót követően egy kiscsoportos műhelymunkára hívtuk meg a résztvevőket, ahol beleolvashattak a konkrét óravázlatokba, gyakorlatokba. Ezt követően elmondhatták véleményüket, javaslataikat annak érdekében, hogy a leírtak valóban megvalósíthatóak legyenek és további ötleteket adhattak, amelyekkel még kiegészülhetnek az anyagok.

A segédanyagok megvalósítása egy Erasmus+ pályázat keretén belül jöhetett létre, amely hat különböző európai országból származó szakember számára adott lehetőséget, hogy egy olyan tanári segédanyagot hozzanak létre, amely figyelembe veszi a roma közösség igényeit és elvárásait.

A Gyulafehérvári Caritas közleménye