Érték vagy az egyház számára!

Véget ért a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség által indított „Teljes Szívvel – Forte” ifjúsági zenecsoportvezető képzés első része

0
1533

Véget ért a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség által indított „Teljes Szívvel – Forte” ifjúsági zenecsoportvezető képzés első része április utolsó hétvégéjén. A négy hétvége alkalmával a fiatalok elméleti és gyakorlati tudást is szerezhettek csoportvezetés, önismeret, liturgika és zeneelmélet terén.
Az elsajátított és gyakorlatba ültetett tudásról kellett a fiatalok szombat déltől estig tartó három fokozatú vizsgán számot adjanak, amelynek írásbeli, szóbeli és zenei gyakorlati része is volt. Volt aki számára a vizsga többet tartott, hiszen újra kellett egy-egy elméleti, gyakorlati vagy helyzetmegoldási problémát próbáljon, de a szervezők úgy vélik, mindenki jól teljesített. A résztvevők és a szervezők tudják: itt még nincsen vége a fejlődésüknek és a képzésüknek sem, hacsak a képzettek nem döntenek úgy. Az este ünnepi vacsorával kezdődött, ahol a kiscsoportvezetők visszajelezhettek saját csoporttagjaiknak a személyes fejlődésükről. A beszélgetést az ünnepi diplomaosztó követte. Ez után egy imádság keretében a zenecsoportok vezetői tudatosították magukban, hogy bármilyen ügyesek és bármilyen sokat fejlődtek és fognak fejlődni, ez Jézus nélkül nem fog működni, mert „ez nem rólunk, hanem Róla szól”. Ezt Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébános egy áldással erősítette meg a résztvevőkben. Azért, hogy az ünnep teljes legyen, Fejér Szilárd által kezdeményezett rövid hangulatlazító programpont után a fiatalokat kifejezhették önmagükat táncon keresztül. Vasárnap egy fórumbeszélgetésen a fiatalok kérdezhettek a mentoroktól és kiképzőktől, majd a résztvevők kerültek sorra a megosztásban, hiszen ők is elmondták, miben fejlődtek. A megosztásokat a záró szentmise követte, amelyet Csont Ede tusnádi plébános celebrált.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a TSZ-Forte ifjúsági zenecsoportvezető-képzésnek még nincsen vége, hiszen ősszel két alkalmas konkrét zenei képzésen is részt vehet a 21 TSZ-Forte képzést végzett fiatal.

Szemelvények a fiatalok élményeiből:

  • „Jó érzés, hogy másképp állnak a dolgokhoz, mint az iskolában. Új dolgokat tanulhattam, új embereket ismerhettem meg!” Madarász Szidónia, Borzont
  • „Mindegyik hétvége után, már nagyon vártam a következőt, hogy valamit ismét tanulhassak és találkozhassak az emberekkel. Egy kicsit bánom is, hogy vége van, mert családias légkör alakult ki közöttünk. A résztvevők nem csak a saját zenecsoportjukhoz tartozókkal beszélgettek, hanem rengeteg új barátság alakult, sok mindent tanulhattam, taníthattam.” Martini István, Csíktaploca
  • „Ez a képzés megtanított élni.” Boldi Tihamér, Brassó
  • „A legjobb élményem a képzésből a vizsga volt. Pontosabban, ahogy viszonyultak az emberek a vizsgához. Jó volt látni, hogy nem volt iskolaízű vizsga. A teljes képzés alatt azt éreztem, hogy a „tanárok”, vagyis az előadók nem távoli emberek. Azt éreztem, hogy akik vizsgáztatnak, azok egyben a barátaim is, ami teljesen feloldotta a vizsga előtti stresszt. Ha a képzés nem lett volna, most valószínű a csapat se lenne otthon. A képzés egy új és helyes irányt adott a csoportunknak.” Frank Gellért, Csíkszentgyörgy
  • „Olyan dolgokról hallottunk, amelyek hasznunkra válnak majd az életben is. Minden szombat este volt lelki program, egy szentségimádás, egy dicsőítés, amikor kikapcsolhattuk az agyunkat és bekapcsolhattuk a szívünket.” – Bonczidai Zenkő-Krisztina, Brassó
  • „Nagyon sok mindent adott nekem ez a képzés, de mégis kiemelnék egy pár fontos dolgot. A liturgia: nagyon sok minden volt, amit nem értettem, hogy mi miért van, miért nem talál egyik-másik ének. Nem az történt, hogy folyamatosan beleköttettek, hogy semmi sem jó, hanem türelemmel elmagyarázták a dolgok lényegét. Így nekem is könnyebb otthon átlátni a dalokat és helyesen kihasználni a repertoárunkat.” – Dénes Kriszta, Székelyudvarhely

Köszönet mindenkinek, aki valamilyen formában is, akár anyagiak, akár lelkiek terén hozzájárult a képzés megvalósításához. Elsősorban Tamás Barna ifjúsági főlelkésznek, aki felkarolta és támogatta a merész kezdeményezést, de ugyanakkor mindazon plébánosoknak köszönettel tartozunk, akik küldték és bátorították a zenecsoport tagjait, hogy részt vegyenek a képzésen. Köszönet Ilyés Zsolt és Csont Ede plébánosoknak, akik szívesen vállalták a szentmisék celebrálását, a fiatalok lelkivezetését a gyónásokon vagy lelkibeszélgetéseken keresztül. Köszönet a szervezőcsapat minden tagjának, aki erejét, idejét, türelmét nem sajnálva hozzájárult a fiatalok képzéséhez. Isten áldja meg őket bőségesen ezekért.

A Teljes Szívvel-Forte szervező csapat nevében,
Száva Péter