Szezonnyitó motoráldás a pálosoknál

0
1061
(Fotó: Motopodhale.info)

Tavalyi kezdeményezés a motorok virágvasárnapi megáldása, idén azonban a zord időjárás miatt erre április 15-én került sor a hargitafűrdői Szent István-templomban bemutatott szentmise után. A MotorkerékPálos elnevezésű kezdeményezésben a pálos szerzetesek a drótszamarakon indulókat áldják meg az éves szezon kezdetén. Mivel idén későbbi időpontra hívták össze a motorosokat, az alkalomra hazaérkeztek a częstochowai szezonnyitó motoros zarándoklatról. Idén a pálos központban körülbelül 40-50 ezer motoros gyűlt össze főként Lengyelországból.

Erdélyi zarándokok (Fotó: László Rezső)

Galéria a częstochowai eseményről. (Fotó: Motopodhale.info)

Akárcsak ott, itthon is elsősorban a motorosokat szólították meg a pálos testvérek, de idén már érkeztek a tolvajos-tetői hármaskereszthez a különböző típusú motorok mellett, robogókkal, négykerekűekkel, sőt volt, aki még biciklivel is beállt a sorba, mondván, ő is kétkerekűvel közlekedik.

Meglepő volt a nagy érdeklődés, az áldáson ugyanis sokan részt vettek nagyon fiataloktól régi motorosokig, nemcsak Hargita megyéből.

Galéria a tolvajos-tetői eseményről (Fotó: László Rezső)

 

Motorosok közös imája
(Ismétlős)

Uram, köszönöm néked az élet ajándékát! Add, hogy mindig becsülni tudjam életemet és mások életét, elkerülve az értelmetlen és felelőtlen kalandokat. Add, hogy a sisakom levétele után mindenki láthassa arcomon az örömet és a szeretetet, ami tőled ered.

Köszönöm néked, hogy kedvtelésem – amely hatalmába kerített – a motorom. Add meg nekem, Uram, hogy az életemből ne hiányozzon az igyekezet és az öröm mindenért, ami szép, igaz és szent. Uram, vajon minden motorostalálkozónak van értelme, amin részt veszek?

Add, hogy életem mindig nyitott legyen feléd, és ne maradjon értelem nélkül. Add, hogy a lélek egységében köttessenek barátságok, áldozatosak és becsületesek legyünk, másoknak tanúságot tegyünk azokról az értékekről, amelyek az örömteli együttélésről szólnak: a tisztelet, a barátság, az együttműködés és az erőszak elutasítása.

Uram, kérlek téged, segíts motoromat irányítani, és adj erőt, hogy magamat is irányítani tudjam, ne engedjem, hogy a rossz legyőzzön, hanem jó cselekedeteimmel győzedelmeskedni tudjak a gonosz felett.

Rád bízom magamat, Uram, és kérlek vigyázz rám a veszélyben Szent Gábriel és a hétfájdalmú Szűz közbenjárásával. Ámen.

Összeállította: László Rezső

MEGOSZTÁS