Szépkorúak költészetnapi ajándéka

0
1089

A magyar költészet napja alkalmából a nagyváradi tanítóképző diákjai verses-zenés műsorral lepték meg a Caritas Catolica által működtetett Szent Erzsébet-gondozóközpont lakóit. A műsorban a líceumi osztályokba járó, magyar tagozatos diákok vettek részt, Nagy Enikő tanár vezetésével. Előadásukban többek közt Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Csoóri Sándor, Disda Jenő és Lackfi János költeményei hangzottak el.
A diákok szavalataira válaszolva a Szent Erzsébet-központ egyik lakója, Márkus László nyugalmazott ezredes is felolvasta Arany János Mátyás anyja című versét, amely szépen rezonált a tavalyi Arany-emlékévre és az idei Mátyás király emlékévre egyaránt.
A program végén az otthon lakói és alkalmazottai tapssal és szerény szeretetvendégséggel mondtak köszönetet a fiataloknak, amiért elvitték a magyar költészet napjának szellemét a szépkorúakhoz.

Kép és szöveg: Caritas Catolica

MEGOSZTÁS