Regionális találkozó volt Nagyszalontán

0
1253

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve ebben az évben öt regionális találkozót tartanak a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében. Az első találkozó 2018. április 12-én, csütörtökön zajlott Nagyszalontán. 17 órakor a helyi plébániatemplomban találkoztak a Mezőbikácsról, Tenkéről, Bélből, Bélfenyérről, Belényesről, Magyarcsékéről, Biharsályiból, Rézbányáról és Madarászról érkezett zarándokok. A találkozó moderátora Egeli Ferenc tenkei plébános volt. 18 órakor Böcskei László megyés püspök mutatott be szentmisét a jelen lévő papok koncelebrálásával, amelynek szónoka Fügedy Antal Levente mezőbikácsi plébános volt. A találkozó szentségimádással zárult.

Kép és szöveg: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye/Facebook

MEGOSZTÁS