Átadták a Hám János-líceum játszóterét

0
1580

Szalagvágással vette kezdetét a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum udvarán, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. hatmillió forintos támogatásával megvalósított játszótér átadási ünnepsége. Ugyanitt megköszönték a további két játszótérre adott támogatásokat: a Boldog Scheffler János Központ terápiáit látogató gyerekek számára kialakított kültéri játszótérre az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. által adott hárommillió forintos, illetve a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. által juttatott hétmillió forintos támogatást; valamint a Szent Alajos Konviktus bentlakó gyerekei számára telepített kültéri sporteszközökre, az  MVM Magyar Villamos Művek Zrt. által adott hatmillió forintos segístséget.

A kiemelt vendégek sorában tudhatták többek között Dr. Seszták Miklóst, a Magyar Kromány nemzeti fejlesztési miniszterét, Zsiga Marcellt, a Szerencsejáték ZRT ügyvezetőjét, Bentzik Rékát, az MVM Magyar Villamos Művek Zártkörűen Működő Részvénytársaság kommunikációs igazgatóját, Brendus Rékát, Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai államtitkársága főosztályvezető helyettesét, Seszták Oszkárt, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlésének elnökét, Kelemen Hunort, az RMDSZ ügyvezető elnökét, Kereskényi Gábor polgármestert, Pataki Csaba megyei tanácselnököt és Durla Pașca Mihai Călin megyei tanfelügyelőt.

A diákok táncos-játékos műsora által színesített ünnepség programjában beszédek is elhangzottak. Így megszólalt Ádámkó István igazgató, jeles napként nevezve március 27-ét és háláját hangoztatva Magyarország Kormányának a támogatásért. „A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum fontosnak tartja a gyerekek testnevelését, az iskolai sportéletet, a mozgást, és ebben a játszótér is fontos helyszín lesz” – mondta.

Seszták Miklós miniszter beszédében kiemelte az egyház által végzett építő tevékenységet, amelyet, mint mondta, görögkatolikus pap gyermekeként is ismert a szocializmusban és ismer ma is. Elismerését fejezte ki a helyi közösségnek, és ezt egy bekeretezett, Muhammad Alitól származó idézetet tartalmazó emléklap átadásával is nyomatékosította: „A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kisemberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilatkoztatás, hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség, a lehetetlen múló pillanat mindenkinek. A lehetetlen nem létezik.” A nemzeti fejlesztési miniszter arra kérte a diákokat, bármikor nehézség előtt találják magukat, merítsenek erőt az idézet üzeneteiből.

A gyerekek már az avatási ünnepség alatt birtokba vehették a játszótéri eszközöket, Schönberger Jenő püspök a rendezvény végén áldotta meg ezeket. Imájában elhangzott: „Isten tetszése szerint való, hogy testünk erőnlétének megőrzése és fejlesztése céljából gondot fordítsunk a testnevelésre és edzésre. Amikor ugyanis a test megerősödését segítjük elő, az hasznára van a lélek egyensúlyának is.”

A gyerekek az ünnepség végéig a játékok mellett maradtak, és a vendégek elvonulása után is tovább játszottak.

Kép és szöveg: Józsa János

MEGOSZTÁS