Alois testvér a pápával az ifjúságról szóló szinódusról tanácskozott

0
1353
(Fotó: Vatikáni Rádió)

Az 1940-ben Roger Schutz testvér által alapított közösség jelenlegi perjele Alois Löser testvér: katolikus, Bajorországban született 1954-ben, és 2005 óta áll a taizéi közösség élén.

Taizében is befogadnak menekülteket

A pápa szolgálatának ilyen pasztorális megélése nagy ösztönzést jelent sokaknak a katolikus egyházon kívül is. Alois testvér beszámolt a pápának a kezdeményezésekről, amelyeket az ökumenikus kutatás és a fiatalok befogadása terén indítottak. A pápa hangsúlyozta a vendégszeretet fontosságát. Szó volt a menekültekről is. Ez a téma nagy aggodalommal tölti el a pápát, amelyben osztozik Alois testvér is. Taizében is fogadtak be néhány menekültet.

El kell kísérni a fiatalok hiteles vágyait

Érintették a fiatalokról szóló szinódust is, amely a Taizéi Közösség karizmája is. Elkísérik ennek a szinódusnak az útját. Baldisseri bíboros ellátogatott hozzájuk Franciaországba. Taizében sok fiatalt meghallgatnak: „hitelességre vágynak, amelyet fel kell fedezni, komolyan kell venni és el kell kísérni” – mondta Alois testvér.

A zsinattal nagy folytonosságban levő pápaság

Alois testvér 1974-ben lépett be a közösségbe, számos taizéi dal szerzője, amelyet ma világszerte énekelnek. A perjel szólt Ferenc pápa megválasztásának évfordulójáról is a Vatikáni Rádiónak: „Nagy folytonosság és egyben nagy változás is ez a pápaság. Nagyon világosan folytonosságot ápol a II. vatikáni zsinattal egy olyan közegben, amely már megváltozott. Nagy nyitottság és szolgálatának lelkipásztori megélése jellemzi.” Ezzel sok fiatalhoz közel kerül, akik hallgatnak rá és megnyílnak az Evangélium hívására.

Ökumenizmussal válaszolni az új megosztottságra

Alois testvér kiemelte, hogy Ferenc pápa számára az ökumenizmus nem keresztények közötti ügy, hanem az Evangéliumhoz való hűség szükséglete, hogy a béke hordozói legyünk együttesen egy olyan világban, amelyben a megosztottság egyre nagyobb. Európában is újra kialakulóban vannak olyan megosztottságok, amelyekről már azt gondolták, hogy régen túl jutottak rajta. Az ökumenizmus célja, hogy választ találjon korunk kérdéseire.

(sv)/Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS