Összekuszálódott családi kötelékek

0
1845

Ki vagy mi a család, kikből áll, kik a tagjai, hogyan működik, milyen szerepek és viszonyok uralják? Húsba vágó kérdések, amelyek nemcsak elméletileg foglalkoztatnak, hanem a mindennapjainkban érintenek, meghatároznak. A Szüleink nevet viselő projekt azt célozta meg, hogy felmérje a mai család struktúráját, problémáit, és mindezt tükörként megmutassa. A projekt keretében jött létre a végül Homemade címen bemutatott előadás.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Szüleink projektjéhez Deme Ilona pszichológus, családterapeuta és Dávid-Kacsó Ágnes (pszichológus) segítségével hetven mélyinterjú készült a szülő-gyermek kapcsolat témában, amit Bogya Tímea Éva, György Emese, Sorbán Csenge, Szabó Hanga, Veres Kincső színháztudomány szakos hallgatók munkája nyomán a két dramaturg, Biró Réka és Deák Katalin írt szöveggé, majd Vargyas Márta rendezett előadássá. Szereplők: Albert Csilla, Dimény Áron, Kali Andrea, Kántor Melinda, Marosán Csaba, Molnár Rudolf, Laczó Júlia, Kicsid Gizella, Szucher Ágnes, Jerovszky Tímea. A kétfelvonásos előadást szusszanásnyi szünet után beszélgetés követi, amelyhez mindenki kaphat egy (de akár több) adag, az előadás alatt főtt murokfőzeléket is.

A Homemade készítői mindenütt hangsúlyozzák: az előadás közösségi színházi alkotás. Célja a romániai családok jelenlegi helyzetéről, a családi gondokról párbeszédet indítani. Gyermek-szülő helyzetekre összpontosít, több olyan jelenet van, amely mintegy tükröt tart a vitában érintetteknek, és megmutatja a másik fél szempontját, igazságát, sérültségét.

„Célunk, hogy megismerjük a családokon belül felmerülő viszonyokat, majd hogy erről kortárs művészi eszközökkel beszélni tudjunk. Bízunk benne, hogy ez az esemény segíteni fogja a közösségünket abban, hogy észrevegyük a szülők és a gyermekek problémáit; illetve hogy a megoldási lehetőségeinken is közösen gondolkodjunk” – írja a színészekből, dramaturgokból, színművészeti és teatrológia szakos diákokból álló alkotócsapat.

Az előadás pszichológus(ok) bevonásával, nem egy előre megírt forgatókönyv alapján, hanem kifejezetten az előadásra írt szövegekből állt össze, csapatmunka eredményeként, amelybe a színészek maguk is beleadták saját élményeiket; adott ponton a néző maga is konkrétan, kétkezűleg részt vehet, saját szüleivel nézhet szembe, és tehet azért, hogy szabaduljon a múlt béklyóban tartó hatásaitól. A produkciót a közönséggel való beszélgetés követi, ezzekl is jelezve: a nézőt ugyanis az előadás és az élmény forrásának és részesének tartja.

Nem mesélem el a történetet, a jeleneteket, annyit azonban elmondhatok: bár két teljesen különböző élethelyzetemben láttam az előadást, mindkétszer megérintett. Első alkalommal kicsit hiányoltam, hogy nem szól a sajnos elég gyakori családon belüli erőszakról, csak jelzésszerűen. Viszont mindkétszer mélyen megrázott a kisgyerek, a kamasz családban is nagy magárahagyottsága, ennek kiválóan megírt és előadott monológjai. Tetszett, hogy az előadás során nevetni is lehet, és egyes „családfotók” nagyon ismerősek. És tetszett, hogy a szülőket nem statikus bábokként, hanem a gyerekekéhez hasonló „magányfoltok”, „magányködök” kínlódó rabjaiként is megmutatja. Olykor két párhuzamos, tragikus, tragikusan párhuzamos világ bontakozik ki, és a vér, bár nem válik vízzé, nem is segít a helyzet megoldásában.

Az előadás végi beszélgetésre a nézők elég nagy része nem maradt ott, pedig igazán oldott, családias, baráti párbeszéd volt. Adott hát a különféle forrásokból megírt jelenetek sora, műhelyek, improvizációs gyakorlatok, közös gondolkodás, sírás-öröm eredménye. Kivetít és felnagyít már-már akaratunktól függetlenül, mintegy automatikusan zajló családi „harci” helyzeteket, amelyekre jó és hasznos ilyen távolságból rálátni, a mozdulatokra, gesztusokra, mondatokra, ismétlésekre, amelyeken rendszeresen és törvényszerűen elcsúszik a párbeszéd, „félremegy” a viszonyulás, a szeretet nyűg lesz, nem hihető, terhes, a családi kötelék áldás helyett a mélybe húzó lián.

A kőszínházban afféle csapatszínházi produkciót, alternatív előadást láthat az erre időt szánó néző, és akár azonosul a darabbeli problémafelvetésekkel, akár nem, jó alkalom saját családi viszonyulásaival, előítéleteivel, szeretete korlátaival szembenézni.

Fotó: Biró István

(Az előadásról lásd még: Keresztény Szó 2018 januári számát.)

MEGOSZTÁS