Hogyan menthető meg a bözödújfalusi templom?

0
1291
Látványterv

Harmincnyolc Maros megyei önkormányzat nyújt támogatást  a vízzel elárasztott, majd 2014-ben összeomlott bözödújfalusi katolikus templom újjáépítéséhez. Erről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által vezetett Maros megyei önkormányzatok költségvetési kérdésekről tartott hétvégi egyeztetésén született döntés. Ennek értelmében valamennyi önkormányzat tizenötezer lejjel járul hozzá az építkezéshez. Az elöljárók úgy vélték, hogy a költségvetési megszorítások ellenére segítik az építkezést, mert ez Maros megye egyik fontos magyar közösségi ügye. A vízzel elárasztott egykori Bözödújfalu közigazgatásilag Erdőszentgyörgy városhoz tartozik. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere az MTI-nek hétfőn elmondta, az önkormányzatok felajánlása az építkezés összköltségének kicsivel több, mint felét teszi ki. Hozzátette: továbbra is várják az adományokat az építkezéshez. A polgármester szerint a javítási munkálatok miatt tavaly leeresztett bözödújfalusi víztározó feltöltése folyamatban van. Csapadékos téli időjárás esetén a vízszint május táján érheti el a templom szintjét. Úgy vélte, jó esély van arra, hogy még ezt megelőzően megépítsék azt a részt, amely később víz alá kerül.

Az egykori katolikus templom helyére olyan létesítményt terveztek, amely az egykori település valamennyi felekezetét képviselné. A tervek szerint harminckét cölöpre építik fel a templomhajó falait és a tornyot úgy, hogy a padlószint a vízszint fölé kerüljön. A torony kiállítások, a hajó falai által közrezárt fedetlen tér pedig rendezvények helyszíne lehet. Az építmény hídon lenne megközelíthető.

Gazda Árpád/MTI

 

MEGOSZTÁS