A szentatya a vatikáni bazilikában tartott szentmisével nyitotta meg az új évet és Szűz Mária, Isten anyja ünnepén homíliáját annak a csodálatos misztériumnak szentelte, amely az Ige megtestesülésével – Isten szabad döntése nyomán – mindörökké magához kapcsolta az embert.
A megtestesüléssel Isten mindörökké magához kapcsolta az emberséget
Az év az Isten anyja szent nevével kezdődik. Az istenanya cím Mária legjelentősebb titulusa – kezdte beszédét a pápa. Ám fölvetődhetne egy kérdés: miért hívjuk Isten anyjának és miért nem Jézus anyjának? A múltban voltak néhányan, akik az utóbbira akarták redukálni, ám az egyház leszögezte: Mária Isten anyja! Legyünk hálásak ezért, mert ebben a szóban egy ragyogó igazság rejlik az Istenről és az emberről. Vagyis amióta az Úr testet öltött Máriában, attól fogva mindörökké együtt hordozza magában a hozzá kapcsolt emberséget. Nincs az Isten többé ember nélkül: az anyjától fölvett test az övé, és az is marad mindörökké. Isten anyját mondani, arra emlékeztet bennünket, hogy az Isten közel van az emberséghez, mint ahogy egy csecsemő van az anyja méhében – emelte ki a pápa.
Az Isten anyag lett, nem is csak azért, hogy velünk legyen, hanem hogy olyan legyen, mint mi
Az anya szó a matériára utal, tehát az anya az anyagra. Az anyjában, az egek Istene, a végtelen Isten kicsinnyé lett, anyag lett, nem is azért, hogy velünk legyen, hanem hogy olyan legyen, mint mi. Íme, ez csoda, újdonság! Az ember nincs többé egyedül, nem árva többé, mindörökké fiú, gyermek. Az év ezzel az újdonsággal kezdődik. Mi pedig ezt ünnepélyesen kijelentjük, így szólva: Isten anyja! Öröm azt tudni, hogy a magányunkat legyőzték. Szép dolog önmagunkat szeretett gyermeknek tudni, és azt tudni, hogy ezt a gyermekségünket soha nem veszik el tőlünk. Ez azt jelenti, hogy egy törékeny és gyermek Istenben mi visszatükröződünk az anya karján, és azt látjuk, hogy az emberség kedves és szent az Istennek. Ennélfogva, az emberi élet szolgálata az Isten és minden élet szolgálatát jelenti, az anya méhétől kezdve az idős, szenvedő és beteg életig, a kényelmetlen és egészen visszatetsző életig, amit be kell fogadni, szeretni és segíteni kell – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Mária: szótlan gyermekének szótalan anyja
Engedjük meg, hogy a mai evangélium vezessen minket! – kérte a pápa. Isten anyjáról a gyermekségtörténet csak egyetlen szót szól: „Mária pedig megőrizte a pásztorok szavait, és szívében elmélkedett azokról” (Lk 2,19). Megőrizte. Egyszerűen csak megőrizte – csodálkozott a pápa az Írás szavain. Mária ugyanis nem beszél: az evangélium egyetlen szavát sem hozza a karácsonyi történetben. Ebben is az anya egy a fiával: Jézus kicsi gyermek, még szó nélkül van. Ő a logosz, az Isten szava, aki „sokszor és sokféle módon szólt hajdan az atyákhoz a prófétákban” (Zsid 1,1), most pedig „az idők teljességében” (Gal 4,4) néma! Az Isten – aki előtt az ember hallgat – most egy gyermek, aki nem beszél. Méltósága szavak nélküli, szeretetének a titka a kicsinységében tárul fel. Ez a csöndes kicsinység az ő királyi méltóságának a nyelvezete. Az Anya a Fiához társul és csendben megőriz.
Maradjunk csendben és hagyjuk, hogy Jézus beszéljen a szívünkben
Ez a csend azt mondja mindnyájunknak, hogy nekünk is – ha meg akarjuk őrizni magunkat – szükségünk van a csendre. Szükségünk van arra, hogy csendben szemléljük a betlehemi jászlat. Mert a jászol előtt fedezzük fel, hogy szeretett lények vagyunk és így kóstolunk bele az élet eredeti értelmébe. Maradjunk csendben és hagyjuk, hogy Jézus beszéljen a szívünkben, hogy az ő kicsinysége bontsa le a gőgünket, szegénysége ejtse zavarba a pompánkat, gyengédsége mozdítsa meg az érzéketlen szívünket! – ajánlotta a szentatya. Kihasítani magunknak minden nap egy kis időt a csendre az Istennel, azt jelenti, hogy megőrizzük szabadságunkat a fogyasztás romboló banalitásától, a reklám rendkívüliségeitől, az üres szavak pufogtatásától, a pletykálás és a zaj mindent elborító hullámaitól.
Mária a szíve érzéseiből mindent átadott az Istennek
Mária mindezeket megőrizte a szívében és elmélkedett róluk. Miféle dolgokról van itt szó? – kérdezte a pápa. Örömökről és fájdalmakról: egyfelől Jézus születése, József szeretete, a pásztorok látogatása, a világosság éjszakája. Másfelől pedig: a bizonytalan jövő, az otthon hiánya, „hiszen nekik nem maradt hely a szálláson” (Lk 2,7); az elutasítás vigasztalansága, a csalódás, hogy Jézust egy istállóban kellett megszülnie. Reménység és félelem, fény és sötétség, ilyen érzésekkel volt tele Mária szíve. Ezekről elmélkedett, vagyis szemügyre vette őket Istennel a szívében. Semmit nem tartott meg magának, semmit nem zárt a magányba vagy keserűségbe fojtva, hanem mindent átadott az Istennek. Így, átadva őrizte meg azokat: nem hagyta, hogy a félelem, a csüggedés vagy a babonaság martalékává legyen az élet. Nem zárkózott be és nem akart felejteni sem, hanem mindent megbeszélt az Istennel. Isten pedig, akinek van szíve hozzánk, betölti a mi életünket.
Az elinduláshoz vissza kell térni a jászolhoz, az anyához
És íme, Isten anyjának a titkai: megőrizni a csendben és Isten elé vinni. Ez történt meg az evangélium tanúsága szerint Mária szívében. A szív az emberi személy, az érzelmek és az élet központjára utal. Mi, keresztények is az új év kezdetén elindulva, szükségét érezzük annak, hogy a középpontból induljunk ki, elhagyva a múlt terheit, és újrakezdjünk abból, ami valóban számít. Előttünk áll a kiindulópont: Isten anyja. Mert Mária pontosan úgy, mint az Isten, szeret bennünket és szereti az egyházát: Mária gyengéd, alázatos, szegény a javakban és gazdag a szeretetben, bűntől mentes, aki egy Jézussal, aki szívében megőrzi az Istent és a felebarátot. Az elinduláshoz tekintsünk Máriára. Szívében az egyháza szíve dobog. Az előrehaladásunkhoz, ahogy a mai ünnep tanítja nekünk, vissza kell térünk hátra, hogy a jászoltól induljunk el, az anyától, aki a karján tartja az Istent.
A Mária-tisztelet a keresztény élet szükséglete
A Mária-tisztelet nem egy spirituális illemtan, hanem a keresztény élet szükséglete. Máriára tekintve arra kapunk bátorítást, hogy hagyjuk el a felesleges dolgokat és találjunk rá az igazán fontosra. Az anya ajándéka, minden anya és minden asszony ajándéka drágalátos az egyház számára, amely maga is anya és asszony. Miközben a férfi gyakran elvonatkoztat, és eszméket vet fel, az asszony, az anya tud megőrizni, összekapcsolni a szívben, éltetni. Hiszen a hit soha nem fokozható le csupán eszmére és tanításra, hanem mindnyájunknak szüksége van egy anyaszívre, mely meg tudja őrizni Isten gyengédségét és meghallgatja az ember szívverését. Az Anya Isten szerzői aláírása az emberiségről, őrizze meg ezt az évet és hozza el Fia békéjét az emberszívekbe és a világba. Végül a pápa arra kérte a híveket, hogy az efezusi egyház ősi gyakorlatához híven háromszor ismételjék el ősi köszöntésüket, a Mária-kegykép felé fordulva: „Isten szent anyja!”
(vl)/Vatikáni Rádió
