A krasznabélteki betlehemescsapat jótékony akciója

Olvasói levél

0
1352

Harmadik alkalommal nevezett be a Krasznabélteki Általános Iskola tizenhárom lelkes fiatalja Semperger Klára, Rist Anikó, Bekecs László és Pop Virgil pedagógusok vezetésével a Székely Kapuk – Zöld Kapuk című közép-európai versenyre. A Napkelet nevű csapat több alkalommal, különböző helyeken adta elő karácsonyi betlehemesjátékát és betlehemesnaplót is vezetett. A pályázat célja, hogy a részt vevő iskolák, pedagógusok és gyerekek népművészeti hagyományokkal, közösségi kultúrával, környezeti neveléssel, társadalomépítő és humanitárius tevékenységgel kapcsolatos együttműködését elősegítse és támogassa. Örömmel tapasztalták meg, hogy nemcsak hagyományt éltet, hanem összetart, örömet okoz, szeretetet hirdet és nagyon sok szép emléket idéz fel. Mindeközben humanitárius motivációt is szem előtt tartottak: az előadásaik közben adományokat is gyűjtöttek, amelyeket a Föld legrászorultabb gyermekeinek ajánlanak fel.

Semperger Klara
MEGOSZTÁS