Fellobbant a negyedik gyertyaláng is

Olvasói levél

0
1494
(A szerző felvétele)

Ez a gyertya az utolsó az adventi koszorún. A szeretetet, valamint Keresztelő Szent Jánost szimbolizálja, aki erre a csodálatos emberi érzésre támaszkodva hirdette Jézus eljövetelét, megnyitva felé az emberek szívét. Megtelt a  székelyhídi római katolikus templom, hogy az Ozsváth József  plébános  által celebrált  szentmisén advent negyedik vasárnapját ünnepeljék.

A plébános beszédében kiemelte, advent negyedik vasárnapjával magunk mögött hagyjuk az adventi szent időt, végéhez ér a karácsonyt megelőző készülődési időszak. Néhány órával karácsony előtt számba vehetjük a megtett lelki utat,  lehetőségünk van kijavítani a készülődés folyamán előfordult mulasztásainkat. A szentmise olvasmányai segítenek nekünk, evangéliumot olvasva lelki békét és nyugalmat találunk. A küszöbön álló karácsonyi  időben, Szűz Mária példájára emlékezve, legyünk készek meghallani és befogadni Isten jóra ösztönző szavát, és még ha áldozatba kerülne is, cselekedjünk annak megfelelően.
A templom bejáratánál kézműves foglalkozásokon a hittanosok által készített apróbb tárgyak, ajándékok, sütemények kerültek kiállításra. A nagy sikerű kiállítás tárgyait meg  lehetett vásárolni. József atya megígérte, az összegyűlt pénzadományokat nemes célra használják fel: a közeljövőben síelős, szánkózós kirándulást szerveznek a gyerekek megörvendeztetésére.

Tatai István 

MEGOSZTÁS