Egy könyv, egy mosoly

0
1427

Folyamatosan bebizonyosodik, hogy sok jó ember él közöttünk. Sokszor találkozunk olyanokkal, akik a háttérben, ismeretlenül, bármilyen díjat, fizetséget vagy elismerést nem várva, nap mint nap mások szolgálatában munkálkodnak, fáradoznak. Hasonlóképp évről évre keresnek meg bennünket olyan emberek, akik – a karácsonyhoz közeledve – szeretnének jót cselekedni nehezebb sorban élő embertársaikkal.

Ez alkalommal a Bookyard Company, egy könyvesboltokból álló üzletlánc vezetője csatlakozott hozzánk azzal a céllal, hogy közösen könyveket gyűjtsünk és osszunk szét a programjainkban részt vevő, a környező megyékben élő hátrányos helyzetű gyerekeknek.

A gyerekekkel dolgozó munkatársaink tapasztalata az, hogy a nélkülöző családok otthonában kevés a könyv vagy egyáltalán nincs, hiszen a csekély jövedelmet elsődlegesen a mindennapi élelmiszer beszerzésére szánják. Mégis, amikor foglalkozások, tevékenységek során előkerülnek a könyvek, a gyerekek szeme felcsillan, és örömmel lapozgatják akár a képekkel ellátott meséskönyveket, akár az ábécéskönyvet. Ezekhez a gyerekekhez fogjuk karácsonyig eljuttatni a könyvesboltokban összegyűlt könyveket az évente történő cipősdoboboz-akció keretén belül.

A segíteni vágyók két módon kapcsolódhatnak be és adományozhatnak könyvet a felsorolt könyvesboltokban:

  • Az üzletekbe behozva az otthon már nem használt, kinőtt, de jó állapotban lévő gyerekkönyveket;​
  • Az üzletekben új könyveket és munkafüzeteket megvásárolva.

A könyveket az alábbi könyvesboltokban kihelyezett dobozba tehetik be december 15-ig:

  • Kobak Könyvesbolt – Marosvásárhely, Győzelem tér 18. szám;
  • Kobak Könyvesbolt – Szászrégen, Mihai Viteazul utca 15. szám;
  • Kobak Könyvesbolt – Parajd, Állomás utca 131. szám;
  • Irka Könyvesbolt – Gyergyószentmiklós, Kossuth Lajos utca 1. szám;
  • Firka Könyvesbolt – Nyárádszereda, Teilor utca 29. szám;
  • Firka Könyvesbolt – Maroshévíz, Borszék utca 3. szám.

A Gyulafehérvári Caritas közleménye