Magyar püspökök ad limina látogatáson Ferenc pápánál

0
1102
(Fotó: ANSA/Vatikáni Rádió)

2001 és 2008 után 2017-ben ismét ad limina látogatáson vesznek részt a Vatikánban a Magyar Püspöki Konferencia tagjai november 20–25. között. A magyar ad limina küldöttség a Vatikáni Rádióval egy épülettömbben működő Domus Sacerdotalis Papi Otthonban nyert elhelyezést, amelynek kápolnájában közös szentmisén vesznek részt minden nap. A program szerint kivétel kedd reggel, amikor a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájában mutatnak be szentmisét reggel nyolc órakor Erdő Péter bíboros főcelebrálásával. Szerdán este a római Német–Magyar Kollégium huszonhárom magyar növendékét látogatják meg, és Udvardy György pécsi megyés püspök német nyelvű szentmisét mutat be a kollégium egész közösségének. Pénteken délután öt órakor az ad limina apostolorum, vagyis az apostolfejedelmek sírjánál tett ősi zarándoklat jegyében a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika kereszthajójában mutat be szentmisét Veres András püspök, a Magyar Püspöki Konferencia elnöke, püspöktársai koncelebrálásával.

Több mint kétórás kihallgatás a szentatyánál

A tizenkilenc magyar főpásztor látogatása a szentatyánál hétfőn délelőtt zajlott. Ferenc pápa hétfőn délelőtt a magánkönyvtárában fogadta a magyar főpásztorokat, akik bemutatták Rómában tanuló papnövendékeiket. A több mint kétórás kihallgatásról Erdő Péter bíboros számolt be részletesen a Vatikáni Rádió magyar műsorának, de egyúttal riportot adott az olasz és a német szerkesztőségnek is. A kihallgatás kezdetén Veres András győri püspök, a konferencia elnöke tájékoztatta a szentatyát a magyar katolikus egyház helyzetéről, majd a szentatya kezdeményezésére élénk párbeszéd alakult ki köztük a magyar és az európai, az egyházi és társadalmi helyzet megítéléséről.

Öt napon át sűrű program délelőtt és délután

Az audiencia során bemutatták a szentatyának azt a keresztet, mely a 2020-as budapesti nemzetközi eucharisztikus kongresszus zarándokkeresztje lesz. Ferenc pápa megáldotta a keresztet, amely az eljövendő időben országjáró zarándokútra indul, hogy ezzel szolgálja a benső lelki készületet.

Délben kezdődött a dikasztériumjárás. Először a Keleti Egyházak Kongregációja fogadta a görögkatolikus főpásztorokat, Kocsis Fülöp  hajdúdorogi érsek-metropolitát, Orosz Atanáz miskolci püspököt és Szocska Ábel nyíregyházi apostoli adminisztrátort. Hétfő délután a Szentszék Kommunikációs Titkárságát kereste fel a magyar küldöttség: Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Márfi Gyula veszprémi érsek, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, Varga Lajos váci segédpüspök és Mohos Gábor atya, a püspöki konferencia titkára. Este hat órakor az államtitkárságot keresi fel az összes magyar püspök.

Keddi programjukat a Magyarok Nagyasszony-kápolnában bemutatott szentmisével kezdik, majd délelőtt a Püspöki, délután pedig a Papi Kongregáció meglátogatása a feladat.

(vl)/Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS