Csapatban dolgoznak az önkéntesek

0
1080

Szatmárnémetiben szervezik jövő év július 25-e és 29-e között az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozót. Erre már hónapokkal ezelőtt megkezdte az előkészületeket a Szatmári Római Katolikus Püspökség ifjúsági irodája, már több alkalommal megszólítva az önkéntességet vállaló fiatalokat is. November 11-én, szombaton pedig megtartották az első önkéntesképzőt, amelyben egyben lelkesíteni, csapatépíteni is akartak.
Ezért is hívták meg Pop Simona olimpiai párbajtőrözőt, aki már tett korábban is tanúságot az ifjúsági iroda rendezvényén, jól ismerik őt az egyházmegyés fiatalok. Most arra kérték, meséljen tapasztalatairól, élményeiről a csapatban való létezés és működés vonatkozásában, hadd tanuljanak tőle – hiszen olimpiai aranyérmét is csapatban szerezte.
Pop Simona a hallgatóságnak szívesen mesélt a csapatszellemről, tanácsokat adott, hogy a fiatalok önkéntesként is csapatban képzelhessék el magukat: úgy, hogy látják egyéni szerepüket, létezésüket, de érzik a csapat tagjaként, a többiekkel együtt való lüktetésüket is. A csapattársait ritka esetben választhatja meg valaki, többnyire kapja, ezért nyitottnak kell lenni arra, hogy bárkivel együtt tudjon dolgozni.
A szombati rendezvény során hasznos információkat kaptak a résztvevők a közelgő OKIT-ról, és kérdezhettek is – a lehetőséget pedig a fiatalok kihasználták, lelkesek, érdeklődőek voltak. A nap végén közösen, két nyelven imádkoztak a jövő évi találkozó sikeréért, a kegyelmekért, majd együtt fogyasztották el az ebédet is.

Józsa János

 

MEGOSZTÁS