Hangsúlyos helyzetben a ministránsok

0
1467

Második alkalommal rendezett képzés-hétvégét a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ministránsai számára október hónap utolsó péntekjén és szombatján, vagyis 27-én és 28-án az ifjúsági iroda a nagyszokondi Szent Ignác lelkigyakorlatos központban, amelyen többek között egyeztették a ministránsok szabályzatát az új liturgikus renddel. Tizenegy plébániáról huszonketten vettek részt, ők az esti zsolozsma keretében megújították ígéreteiket.

Szombaton Schönberger Jenő püspök is kilátogatott hozzájuk és szentmisét mutatott be körükben. Már ezelőtt elgyakorolták az új rendnek megfelelő szerepüket, mindőjükkel elégedett lehetett a főpásztor, aki szentbeszédében emlékeztetett: „Szent Simon és Júdás Tádé apostolok ünnepén a meghívásra is emlékezünk.

Ahogy Jézus meghívta az apostolokat hitre, szolgálatra, majd küldte tanúságtételre, ugyanúgy tesz veletek ministránsokkal is. Ugyanúgy várja, hogy nemcsak a templomban, de hétköznapi életetekben is tanúsítsátok, Krisztust követők vagytok. A szentmisén legyetek mindig összeszedettek, érezzétek át szolgálatotok szépségét és hangsúlyát is. Ha rátok néznek a hívek, ne érezzék úgy, hogy kizökkennek a szentmise hangulatából, épp ellenkezőleg, erősödjenek ebben.”

Később még folytatták képzésüket, volt csoportos vetélkedő is, amelynek végén nemcsak a győztesek vihettek haza ajándékot, hanem mindannyian kaptak egy-egy értékes tudnivalókat tartalmazó ministránsfüzetet.

Kép és szöveg: Józsa János