Az élet zaja és csendje

Román ajkú fiatalok egyházmegyei találkozója

0
1545

Több mint száz gyerek és fiatal részvételével tartották szeptember 23-án, szombaton a Kálvária templomban a román ajkú római katolikus fiatalok egyházmegyei szintű találkozóját.

Olyan időben élünk, amikor állandóan csörög, zenél, szól valami. A zaj szinte folytonos, így pedig nehéz meghallanunk a belső hangot, nehéz a lelkünkre figyelnünk – mondta Iulian Budău SJ plébános, a Kálvária templomban szombaton tartott ifjúsági találkozó eleji szentmise prédikációjában. Arra buzdította a fiatalokat, fedezzék fel újra a csendet, amely pihentető, üdítő, különösen akkor, ha Isten közösségében történik. A csend és a hangok közötti harmónia adta amúgy a román ajkú ifjúság idei találkozójának témáját – a hangok, a zaj a fiatalság velejárója, de ugyanúgy övék a csend, amelyben elmerülhetnek és önmagukra találhatnak.

A több mint száz gyerek és fiatal az egyházmegye közeli-távoli plébániáiról érkezett Szatmárnémetibe. Többen hosszabb utat tettek meg azért, hogy aztán társaikkal belső útra is induljanak. A szentmise után a jövő évben, az egyházmegye székvárosában megrendezésre kerülő országos katolikus ifjúsági találkozóról (OKIT) kaptak információt, majd Balint Alexandru és Mădălina mesélt egy korábbi OKIT élményeiről, találkozásuk, megismerkedésük körülményeiről – ők azóta összeházasodtak és már első gyermeküket várják.

Délután kézműves-foglalkozásokat tartottak a kisebbeknek, játékokkal mozgatták meg a nagyobbakat. A résztvevők megtanulhattak egy egyszerűbb meditációs módszert is: mindenkit megkértek, hogy csendben menjen ki a templomudvarba, ott találjon, vegyen magához egy tárgyat, amit aztán jól és hosszan megfigyel, annak minden részletét megnézi. A fiatalok szemlélődésük tapasztalatait kisebb csoportokban osztották aztán meg egymással, a konklúziókat pedig Iulian Budău SJ vonta le. Ő emlékeztette hallgatóságát, fedezzék fel a hétköznapokban is azokat a csend-időket, amelyek segíthetik őket, hogy közelebb engedjék magukhoz a Mindenhatót.

Házi feladatként is azt kapták, naponta ismételjék meg az ifjúsági találkozó alkalmával megismert meditációt: nézzenek körül otthon, figyeljenek a hangokra és Isten jelenlétére.

Józsa János

MEGOSZTÁS