„Évkezdő” szerda a Szent Gellértnél

0
1688
Készülnek a nemezszappanok

Kezdetét vette múlt héten a sérült felnőtteket foglalkoztató program a Szent Gellért Alapítványnál. Megkeresésünkre Pál Emőkre Sarolta PR-menedzser elmondta, a tevékenységbe jelenleg tizenhat résztvevő kapcsolódott be, van köztük egy-két tizenéves is, de leginkább felnőttek alkotják a csapatot, ők Almásról, Lövétéről, Szentkeresztbányáról és Szentegyházasfaluról járnak az alapítványhoz. Velük Lőrincz Kinga gyógypedagógus foglalkozik, ő vezeti a programokat.

Az őszi tevékenységindító programjuk az úgynevezett szerdai foglalkozás volt. Akárcsak év közben, ez alkalommal is reggel nyolckor az alapítvány speciális mikrobusza járt körbe a résztvevőkért. Miután megérkeztek, sor került a szokásos Hogy vagy?-körre, amelyet az egyik sérült lány vezet. Most ez a beszélgetés hosszabb volt, mint máskor, hiszen nemcsak egy hét, hanem az egész nyár élményeiről számoltak be egymásnak a jelenlévők. Ez a heti egy alkalom az, amikor mindannyian tudnak találkozni, együtt lenni, más alkalmakra ugyanis nem jár be mindenki. A kézműves tevékenységekbe, vagyis a munkavégzésbe és a célirányos programokba ugyanis nem tud mindenki bekapcsolódni.

Készülnek a nemezszappanok

Az „évnyitó” alkalmon nemezszappanokat készítettek a foglalkoztatottak. Az alapítványnak célja, hogy ezekkel a tevékenységekkel részint kiderítsék, ki miben jó, részint pedig olyan szakmát tanítsanak, s ezt követően olyan munkavégzésbe tudják bevonni a csoporttagokat, amelyeket profitra tudnak fordítani a foglalkoztatottak, illetve a megélhetésüket tudják vele biztosítani. Az alapítványnál több ilyen program is beindult: van gyertyaöntés, nemezelés, vászontáskavarrás, kerámiázás. Ezekre a foglalkozásokra annak függvényében járnak be, hogy ki miben bizonyult ügyesnek, kinek mi az erőssége.

(Fotók: Szent Gellért Alapítvány/Facebook)

MEGOSZTÁS