Az erények erejével

Magyar görögkatolikus ifjúsági zarándoklat Nagyváradról Máriapócsra

0
2076

Tizenötödik alkalommal rendezte meg a debreceni és a bihari görögkatolikus egyházmegye a 16+ ifjúsági gyalogos zarándoklatot augusztus 7. és 12. között. Idén a Szent László-év jegyében Nagyváradról indultak a fiatalok Máriapócsra. Az egyhetes zarándoklat első napján Szent László városából, Nagyváradról kétszáznegyvenen indultak útnak, s a Máriapócs felé vezető Szentjobb–Székelyhíd–Nyírábrány–Encsencs-útvonalon becsatlakozó, korábban már regisztrált fiatalokkal együtt közel négyszáz fősre duzzad a zarándokcsapat – tájékoztatta a Magyar Kurírt Bródi-Szilágyi Ilona, a hajdúdorogi főegyházmegye sajtóreferense augusztus 8-án.

Előző nap Nagyváradon a városnézést követően Szocska Ábel apostoli kormányzó által vezetett vecsernyén vettek részt a Szent Miklós-székesegyházban. Ez alkalommal Kocsis Fülöp érsek-metropolita és Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus megyés püspök köszöntötte a fiatalokat. Az esti zsolozsmán Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke is részt vett.

(Fotó: Agerpres.ro)

Másnap hajnalban a nagyváradi Három Egyházatya Teológiai Szeminárium udvaráról indultak tovább a zarándokok. Aznap Hegyköztóttelek római katolikus templomában – a helybeli és környékbeli egyházi, világi elöljárók jelenlétében megtartott szentmisén – Kocsis Fülöp érsek-metropolita a zarándoklat mottóját – Erények erejével – fejtette ki Szent László király uralkodói alakjára utalva, kiemelve benne az igazságosság és a derű erényét. Majd beszélt Isten igazságáról és igazságosságáról, amely meghalad minden értelmet, s ami ugyanakkor a kinyilatkoztatás segítségével felismerhető. A fiatalok figyelmét felhívta jelen korunk ördögi arcára, kérte őket, hogy álljanak ellen a kísértéseknek, még akkor is, ha az „erőt adó” segítség álarcában jelentkezik is. Az erő ugyanis, amely nem Jézustól jön, lehúz majd a mélybe, elsüllyeszt. Kocsis Fülöp figyelmeztetett, Péter apostol is süllyedni kezdett, amikor a vízen járva a Jézus felé megtett lépések után levette tekintetét az Úrról, és elkezdett aggódni a körülmények miatt.

A szentmisét követően a helybeliek ebéddel látták vendégül a zarándokokat, majd Szentjobb felé haladva, aznap még 19 kilométert tettek meg. Augusztus 9-én a fiatalok Hegyközszentmiklós felé gyalogoltak, majd Nagykágyán, a Pongrácz-kastélyban pihentek meg. Innen Csokaly felé vették az irányt, majd elindultak Székelyhíd felé.

Ma Böjte Csaba ferences szerzetes csatlakozik a zarándokcsapathoz, és lelkinapot tart majd számukra. Augusztus 10-én Érselénd, Érsemjén érintésével a határt átlépve a nyírábrányi görögkatolikus templomban hangzik el a lelkinapot záró elmélkedés. Pénteken nyírbátori, encsencsi programok következnek strandolással egybekötve, majd szombaton a nyírbogáti ebéd után, a 130 kilométeres zarándokút végén a fiatalok a máriapócsi nemzeti kegyhely nagybúcsújára érkeznek.

Körössy László/Magyar Kurír és az Agerpres.ro értesülései alapján.
Fotók: Lambert Attila/Magyar Kurír