Meg kell tanulnunk helyesen szeretni önmagunkat!

0
3271

A jó Isten napsugara szeretnék lenni – mondta Péter Mária Imelda mallersdorfi ferences nővér, amikor arra kértem, mutatkozzék be. A 25 év szerzetessége alatt sok helyen dolgozott, öreg- és gyerekotthonban, a püspökségen, Déván, a csángótelepen. Az utóbbi években azonban felfedezte hivátásán belüli új hivatását: a test és lélek egészségét szolgáló Kneipp-terápiát.

Hogyan fedezted fel a hívást erre a területre?

Visszanézve azt látom, isteni gondviselés volt. 2013-ban az elöljáróim úgy döntöttek, hogy kiküldenek Németországba továbbtanulni a Gestaltpedagogik – Heilende Seelsorge kétéves képzésre. Anyaházunknak van egy szállodája Bad Wörishofenben, oda helyeztek, s ott hallottam először a Kneipp-terápiáról. Ezt a szállodát kimondottan ennek a terápiának az alkalmazására építették. Az ottani fönőknő javasolta, hogy végezzem el ezt a képzést, amit abban az évben éppen indítottak. Nem tudtam, miről szól. Beiratkozás után postán kaptam egy 42 oldalas anyagot, abból volt a felvételi. Az elején nem is értettem sok fogalmat belőle, de ahogy aztán az iskolában haladtunk előre, kezdtem egyre inkább megszeretni, és amint elmélyültem benne, ahogy megismertem Kneipp életét, egyre inkább érdekelt.

(…)

Hogyan alakította mindez a te saját életedet?

Nagyon sokban alakított. Ha megélünk egy bizonyos sötétséget az életünkben, akkor tudjuk értékelni a fényt. Én is egy nehéz időszak után fedeztem fel a sok kincset, ami ott volt bennem, csak arra várt, hogy kibányássza valaki őket és hasznomra legyenek. Nem szeretném még egyszer megélni, de nagy hálát érzek, mert az mozdított ki, indított el. Ha ez nem lett volna, akkor ma nem lennék itt, nem tartanék előadásokat, nem vezetnék meditatív táncot. Nyitottabbá és sokkal érzékenyebbé tett az emberek felé. Most azt mondhatom, hogy boldog ember vagyok, mert azt tehetem, amit szeretek, és nem kényszerből végzem a dolgomat, hanem szeretetből és benne van a szívem. Nagyon hálás vagyok a közösségemnek is, hogy ezt lehetővé tette számomra. Mert ha nem szabadított volna fel mindenfajta feladat alól, nem tudnám ezt tenni. Nagyon sok időt biztosít arra, hogy tudjak készülni egy-egy meghívásra. És egy-egy csoport, foglalkozás által is sokat fejlődöm, a visszajelzésekből én is gazdagodom.

Az Imelda nővérrel készült teljes interjút olvashatják a Vasárnap augusztus 13-ai számában, illetve 20-ától kezdődően havi rendszerességgel jelentkező rovat indul a Kneipp-terápiáról.