Milánóban nagy részvétnyilvánítás mellett eltemették Tettamanzi bíborost

0
1074
Szerették az emberek a bíborost (Fotó: ANSA/Vatikáni Rádió)

Augusztus 8-án délelőtt a milánói dómban végső búcsút vettek a lombard főváros egykori érsekétől, a 83 éves korában elhunyt Dionigi Tettamanzi bíborostól. Hat bíboros, harminc püspök, mintegy ezer pap és ötezer hívő töltötte meg a gótikus székesegyházat.

Az első padokban jelen voltak az elhunyt bíboros családtagjai, testvére és nővére, valamint számos unokatestvére. A várost Milánó polgármestere képviselte, míg a kormány részéről a mezőgazdasági miniszter volt jelen.

A gyászmisét Angelo Scola bíboros, a város nyugalmazott érseke mutatta be, melynek során felolvasták Ferenc pápa részvéttáviratát. Scola bíboros homíliájában Tettamanzi bíborosra úgy emlékezett, mint „akit nagy igazságérzet vezetett és aki képes volt mindenki jogának az előmozdítására és védelmére”. Mario Delpini jelenlegi milánói érsek az elhunyt főpásztort úgy értékelte, mint akit bölcsessége, mosolya, emberközelsége miatt könnyen lehetett szeretni”.

Forrás: Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS