Két nagy horderejű projekt valósulhat meg

Magyar kormánytámogatást kapott a Caritas

0
1719

A Magyar Közlöny legfrissebb számába megjelent 1392/2017. (VI. 27.) számú kormányhatározat szerint a Bethlen Gábor Alap közreműködésével nyújt 494 millió forint támogatást az idei központi költségvetésből a Gyulafehérvári Caritas segélyszervezet programjának, célkitűzéseinek és beruházásainak megvalósításához a magyar kormány.

A román állami költségvetési források csökkenése, illetve sorozatos megvonása következtében a magyar állam képviselői érdeklődést mutattak a nehéz helyzetben lévő Gyulafehérvári Caritas támogatása iránt. Ezért 2016 júniusában a szervezet vezetői konkrét támogatási kéréssel keresték fel a kormányzatot. Az már az előzetes egyeztetések során kiderült, hogy a magyar államnak nem áll módjában, és nem is tudja felvállalni más országbeli szociális szolgáltatások fenntartási és működési költségeinek a finanszírozását, hiszen az Európai Unión belül az államok saját maguk kell megoldják és ellássák szociális feladataikat. Viszont a szeretetszolgálat ajánlására a hivatal kiválasztott két nagyobb horderejű, a Caritas szociális és közösségépítő tevékenysége szempontjából meghatározó ügyet: a csíksomlyói Jakab Antal-ház és a Marosvásárhelyen létesülő új szociális, innovációs, életminőség-fejlesztő központ és székház beruházási projektjének költségvetési szükségletét.

 A csíksomlyói Jakab Antal-ház

 Az 1989-es romániai változásokat követően az erdélyi katolikus közösség számára is szükségessé vált a lelki-szellemi megújulást szolgáló intézményes feltételek megteremtése. Így külföldi támogatások révén felépült, és 1996. szeptember 17-én megnyitotta kapuit a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház, amely azóta számos országos és nemzetközi konferencia, kulturális rendezvény és lelki program színhelyéül szolgált.
Megálmodóinak szándéka szerint ez a hely egyre inkább erdélyi közösségünk lelki, szellemi, erkölcsi megerősödésének, megújulásának istápjává, műhelyévé kívánt válni. Hogy a tanulmányi ház e küldetéséhez hű maradhasson, működtetését 2016-tól a Gyulafehérvári Caritas közvetlen irányítása alá vonta, elkezdte felújítani, korszerűsíteni azzal a céllal, hogy minél több zarándokprogramot, lelkigyakorlatot, rangos és tartalmas képzést és rendezvényt tegyen hozzáférhetővé az erdélyi emberek számára civilizált, barátságos és megfizethető körülmények között. A támogatást a felújítási és korszerűsítési munkálatokra kapta a szervezet.
A ház jelen pillanatban is szállást és étkezést kínál egyéni zarándokoknak és csoportoknak, képzések, konferenciák, lelkigyakorlatok, különféle egyházi, közösségi és családi rendezvények résztvevőinek. Ugyanakkor a Jakab Antal-ház a Kalot épületével egy együttest alkot, több szervezet székhelyével együtt ad otthont  a Caritas adminisztrációs irodáinak, foglalkoztatótermeinek, felnőttképzési központjának.

Új szociális, innovációs és életminőség-fejlesztő központ

A Caritas egy szociális, innovációs és életminőség-fejlesztő központot tervez létrehozni Marosvásárhelyen, amely egyben székházként is működne. Erre a célra vásárolta meg 2015 decemberében Sütő András volt lakóházát, ahol az író élt és alkotott 1967-től élete végéig. Szükségessé vált ez a beruházás, hiszen a Caritas sokrétű programjai, jelentős szociális tevékenységei Marosvásárhelyen és környékén, egy háromszobás tömbházlakás kivételével, mind bérelt helyiségekben zajlanak.

Az építkezési engedélyeztetés alatt álló központ a következő funkcióknak fog megfelelő otthont biztosítani:

  •  az otthoni beteggondozói szolgálat és betegközvetítő program központjának,
  • a Caritas felnőttképzéseinek a megszervezésére,
  • egyéni és csoportos mozgáskompetencia-fejlesztés megszervezése és kivitelezése,
  • egyéni és csoportos korai nevelés és fejlesztés aktivitásainak,
  • az önkénteseket érintő programok szervezésére,
  • összervezeti háttérfunkcióknak (HR, PR, adminisztráció stb.),
  • alkalmi műhelymunkáknak, képzéseknek, továbbképzőknek és ünnepi eseményeknek.

A Gyulafehérvári Caritas közleménye