A világ női szemmel

Kárpát-medencei női szimpózium Debrecenben

0
2138

A  debreceni Boldog Terézia Katolikus Egyetemi Feminine Studies Szakkollégium fenntartója a Boldogasszony Iskolanővérek szerzetesi közössége. Fontos tevékenységük a világ dolgaira női szemmel figyelni, ránézni. Április 7–9. között tartották éves szimpóziumukat a Kárpát-medence  egészéből érkezett meghívottakkal.

Magyarországon az iskolanővérek 1858-ban kezdték a nőnevelést és a szegények oktatásának ügyét szolgálni, elsősorban a Délvidéken és Erdélyben. A bajor Theresia Gerhardinger (Jézusról nevezett Terézia anya) által alapított nemzetközi kongregáció mintegy 4000 tagot számlál a világ 30 országában. Az alapító a lány- és nőnevelést látta kora sürgető feladatának, és ezt honosította meg. Szemléletét a debreceni szakkollégium szellemisége is követi, ezért is vette fel a nevét. Értékek mellett tesz hitet, ezek: a nők sokoldalú képzése iránti elköteleződés, a fiatalok és gyerekek fejlesztésére való készség, szakmai igényesség és nyitottság a legújabb irányokra, az emberi kultúra tisztelete és gazdagítása, az emberi élet eseményeinek természetfeletti hittel való szemlélete, ökumenikus szemlélet, a szociálisan rászorultak segítése, elsősorban az oktatás-képzés által, nemzeti és hazafias elköteleződés, nemzetközi együttműködésre és egységre való törekvés, a teremtett világ felelős tisztelete. Ezeket az értékeket a szakkollégium sajátos tevékenységei jól tükrözik: a tagok 2006 óta szerveznek nyári anyanyelvi táborokat csángó magyar gyerekeknek (Diószénben, Lábnyikon, Külsőrekecsinben); évente adományt gyűjtenek számukra (karácsonyi cipősdoboz-akció), jótékonysági vásárokat szerveznek, adventi jótékonysági koncerteket rendeznek; a hallgatók önkéntes szolgálatot végeznek a debreceni menekülttáborban (magyar és angol nyelv oktatása, gyermekfoglalkozások), a debreceni gyermekotthonokban (korrepetálás), a Svetits Intézetben (korrepetálás), részt vesznek ételosztásban, vakvezető kutyák kiképzésében. Az 1996-os alapítást követően 2006-ban alakult szakkollégiummá a bentlakásos intézmény. A feminine studies szakirány azt jelenti az ott lakó, közösségbe tömörülő lányok számára, hogy segítséget kapnak egyetemi tanulmányaik idején keresztény értelmiségi nőkként kibontakozni; személyes és szakmai életükre  felkészülni, hogy aztán hitelesen, igényesen, emberi tisztességgel, elkötelezetten tudják szolgálni közösségüket, a társadalmat és az egyházat.

Fotók: Sabău-Trifu Lucian

A kollégiumban lakás feltétele, hogy a hallgató egyetemi évei alatt a szakmai tanulmányi feladatai mellett személyes fejlődése tudatos munkása legyen. Ez közösségi életet, a szociális érzékenység fejlesztését és a spirituális/pszichológiai érlelődést  jelenti. A felsorolt célokat szolgálják az említett szakkollégiumi tevékenységek. Ezek közé tartozik az évente megrendezett szimpózium is. Az idei témája: A nő a közösség szíve. A program a hagyományoknak megfelelően a női szemléletet próbálta megjeleníteni a tudomány, művészet és a hétköznapi élet minden területén. Ezért kaptak helyet a programban a lelki-spirituális tevékenységek, előadások, könyvbemutatók, kiállítás-megnyitók, színielőadások, műhelyek és szentmise, ima. Idén a nyitó szentmise után a rend elöljárója, Lobmayer M. Judit SSND köszöntötte a résztvevőket, majd a Világ virágai című meditációs albumról beszélgetett Katona György festőművész (akinek képeit tartalmazza a kötet) és dr. Bódis Zoltán. Ezt Katona György festészeti kiállításának megnyitója követte, ahol Veress Zsuzsa szavai nyomán a kiállított kalotaszegi női arcok és a magyar női szentek története megelevenedett. Este Berecz András Kossuth-díjas előadóművész önálló estjén nevethettek, majd Kéry János zongoraművésznek tapsolhattak a résztvevők.

A szombat Tornay Judit előadásával kezdődött, Szabó Magda regényhőseinek az író életrajzi adataival való összefüggéseiről tartott izgalmas beszámolót. Ezt könyvbemutató követte, a Nőszirom című, nőkkel készült beszélgetéseket tartalmazó kötetről Dénes Gabriella moderált egy jó hangulatú beszélgetést a szerzővel, Bodó Mártával, a kiadóval, Szőcs Katalinnal és a kötet két szereplőjével: Sabău-Trifu Cristinával és Tornay Krisztina Petrával.

A plenáris előadások teológiai vizekre eveztek: A Szentháromság közösség-mintáját Guba András piarista vázolta, a szimpózium témáját Tornay Krisztina Petra mutatta be képekkel, szimbólumokkal gazdagon illusztrált előadásában. Délután műhelyek közt lehetett válogatni, ahol a lelki fejlődést szolgáló szupervízió, táncmeditáció és Szentírás-csoport mellett volt kreatív tevékenység is. Az est csúcspontja Szűcs Nelli Jászai-díjas művésznő fergeteges, lenyűgöző, szívbemarkoló önálló estje volt a színész Fedák Sáriról.

Vasárnap dr. Katona György szombathelyi egyetemi tanár kutatása eredményeiről számolt be A női lét elviselhetetlen könnyűsége címen, majd a diákok szekciókban bemutatott előadásai után barkaszenteléssel, körmenettel, igazi virágvasárnapi ünnepi szentmisével zárult a program, amelynek végén országtortával várták a résztvevőket a konyha művészi kezelését mindvégig megmutató szakácsnők.

A szakkollégium Magyarországon, sőt a Kárpát-medencében az egyetlen, keresztény ökumenikus elkötelezettségű magyar, a női szemléletet érvényesítő értelmiségi és tudományos területen működő spirituális-szellemi-közösségi műhely – jó volt pár napig részévé lenni.

Petelei Kinga