Sabău-Trifu Cristina: Öröm, béke, hit

Színezőkönyv felnőttnek, gyermeknek

0
10478

Erdélyben is sokféle medi­tatív hétvégét, lelkigyakorlatot, elvonulási lehetőséget kínálnak már. A katolikus egyházban hagyománya van ennek, mint ahogy a csendnek is. A szentmisében máig előírás a papnak szent csendet tartani.

Mára már faluhelyen is érzékelhető a „bolond ritmus”, a világ, az ember felgyorsulása. Ezzel együtt a gyerekek mintha még türelmetlenebbek lennének. A vizuális kultúrával, a tévében, számítógépen áradó és nagyon gyorsan villódzó, váltakozó képek egymásutánjával magyarázzák ezt orvosok, pszichológusok. Sok a figyelemhiányos gyermek, nehezen tudnak koncentrálni, az összpontosítást megőrizni – jelzik az óvodából, iskolából. A nagyszülők még esetleg tudnak ezen segíteni több törődéssel, türelemmel, nyugodtabb játékok ajánlásával, de a szülők maguk is hajszoltak, igyekeznek tartani a ritmust, nehogy lemaradjanak, nehogy kirúgják őket. Folyton rohannak, kapkodnak, feszültek, stresszesek, idegesek. Mindebből hosszú távon jönnek előbb a kisebb fizikai jelek: rosszullét, fejfájás… Ha nem figyelnek oda, ha a gyűlő feszültséget nem vezetik le sporttal, sétával, valamilyen módon, nagyobb bajok következhetnek.

Erre már sokan és sokfelé rájöttek, és a meditációt, meditatív csendet már nem is csak vallásos alkalmakra, hanem az ún. wellness keretében is ajánlják. Mint ahogy javasolják gyermeknek, felnőttnek, hogy kreatív tevékenységgel kapcsolódjon ki, mert az a tény, hogy a keze alatt valami szép születik, önmagában is öröm.

Ezt a tényt a világ különféle részein felfedezték, és az utóbbi években valósággal divatba jött nálunk is a felnőtteknek (is) szánt színezőkönyv. Az üzletekben elég borsos áron a legkülönfélébb típusú ilyen kiadványt lehet találni, kert, víz alatti világ, állatok, magyaros minták szerepelnek a felhozatalban. A Verbum Kiadó keretében arra gondoltunk, gyermeknek, felnőttnek egyaránt tartalmas kikapcsolódást, valamint lelki táplálékot is kínáló színezőkönyvet tudunk mi is ajánlani, mégpedig olyat, ami sajátosan a miénk. Ezért bibliai idézeteket és azokhoz tartozó, kifesthető rajzokat gyűjtöttünk egy kötetbe, mégpedig a szatmári egyházművész, a liturgikus berendezéseket, üvegablakokat, miseruhákat készítő Sabău-Trifu Cristina rajzait. Aki kézbe veszi, elolvassa a képhez tartozó mondatot, majd úgy színezgeti, hogy fejében és szívében ez a bibliai ige dolgozik, nemcsak kikapcsolódik, nemcsak pihen, de meditációvá lesz ez az idő számára. Sabău-Trifu Cristina negyven rajza várja a fiatalt, időst, gyermeket, szülőt, hogy Öröm, béke, hit címen, e fogalmak jegyében színezzen, pihenjen, feltöltődjön és Istenhez emelkedjék. (Bodó Márta)

A színezőkönyv a kiadónál rendelhető meg,  példányonkénti ára 19,90 lej.

Verbum Keresztény Kulturális Egyesület – Asociaţia Culturală Creştină Verbum
str. Albert Einstein, nr. 2, 400045 Cluj-Napoca, jud. Cluj, România
Tel: 0264 596 478, e-mail: terjesztes@verbumkiado.ro