Nekünk is szükségünk van az újraevangelizálásra

Megkezdődött a pápa nagyböjti lelkigyakorlata

0
1054
Fotó: Vatikáni Rádió

Vasárnap délután megkezdődött a pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlata, amelyet idén is Aricciában, az Isteni Mesterről elnevezett lelkigyakorlatos házban tartanak március 5-e és 10-e között. Giulio Michelini ferences vezeti az elmélkedéseket, amelyek témája Jézus kínszenvedése, halála és feltámadása Máté evangéliuma szerint.

A pápa és a Római Kúria lelkigyakorlata idején a bevett szokás szerint szünetelnek a pápai (magán- és speciális) audienciák, beleértve a szerdai általános kihallgatást is. A szentatya ezekben a napokban nem tesz közzé üzeneteket Twitter-fiókjában sem.

A lelkigyakorlat menete

A nagyböjti lelkigyakorlat március 5-én, vasárnap kezdődött délután hat órakor szentségimádással és vesperással. A nyitóelmélkedés témája Péter vallomása és Jézus útja Jeruzsálem felé (Mt 16,13–21) volt, ez vezette be a lelkigyakorlat egész ciklusát. A következő napok reggel fél nyolckor szentmisével indulnak, majd az első elmélkedés következik fél tízkor. Délután négy órakor a második elmélkedést hallgatja meg a pápa, illetve a vatikáni főpásztorok, majd szentségimádás és vesperás zárja a napot. A lelkigyakorlat végén, március 10-én, pénteken tartják az utolsó elmélkedést.

Jézus élete és halála nem kitalált történet

A lelkigyakorlat idején Jézussal és Péterrel lehetünk – húzta alá elmélkedésében Michelini szerzetes. A vezérfonal Máté evangéliuma, azon belül is Jézus szenvedése, halála és feltámadása. a Máté által lefestett kínszenvedést mint egy freskót szemlélhetjük, amelynek egyes részletei különösen megragadnak minket. P. Michelini egy 2010-es szövegre hivatkozva az ókoriak csodálatos haláláról beszélt, amelyben a történelmi személyiségek halálát különböző kategóriákba sorolták. Jézus is megjelenik a szövegben, de a látszathalál kategóriában. Ha azonban Jézus halálát látszólagosnak tekintenénk, akkor nemcsak az egész keresztény gondolkodás esne kútba, hanem maga Jézus létezése is látszólagossá válna: nem pusztán halála, de élete is kitaláció lenne. Nem véletlen, hogy az idézett szöveg szerzője nem az evangéliumokra támaszkodik, hanem Celsus és Basilius értelmezéseire. Az evangéliumban viszont az áll, hogy Jézus tényleg meghalt és halála nem kitaláció. Jézus élete és halála tehát szorosan összefügg – szögezte le a ferences.

Mi is újítsuk meg személyes találkozásunkat Jézussal

A lelkigyakorlat arra is lehetőséget ad, hogy Péterrel is együtt legyünk – folytatta elmélkedését P. Michelini. Követnünk kell tehát Ferenc pápa Evangelii gaudium – kezdetű apostoli buzdítását, és meg kell újítanunk személyes találkozásunkat Jézussal. Ezekben a napokban mi is az újraevangelizálandók csoportjába tartozunk. Nem azért, mintha nem ismernénk Jézust, vagy nem a keresztségünk kívánalmai szerint élnénk, hanem azért, mert az új evangelizálás lényege az, hogy lángra gyújtsa a közösség rendes tagjainak a szívét. „Ti vagytok, kedves testvéreim ennek az evangelizálásnak a középpontjában” – fordult a pápához és a Római Kúria tagjaihoz Giulio Michelini ferences, a lelkigyakorlat vezetője, aki ezután egy személyes megjegyzést tett.

Amikor Szent Ferenc III. Honoriusz pápának és a bíborosoknak prédikált, Celanói Szent Tamás elbeszélése szerint az ostiai püspök attól félt, hogy le fogják becsülni egyszerűsége miatt. „Most én is félek egy kicsit. Megteszem, ami tőlem telik, a többi pedig a Szentlélek dolga”.

Forrás: Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS