EVANGÉLIUM
Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról a mennyek országába.
Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy (pogány) százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj!« – elmegy; a másiknak: »Jöjj ide!« – akkor hozzám jön; és szolgámnak: »Tedd ezt!« – és megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.” (Mt 8,5–11)
Napkelet és napnyugat felé egyaránt hangzik az advent csendes megújulásra hívó halk szava. Akinek a karácsony csupán a bevásárlásról és ünnepi asztalról szól, annak az adventi koszorún sorra meggyúló gyertyák fénye nem sok világosságot hoz az életébe. Feltéve, ha nem érinti meg őt is valami, mint a mai evangéliumban szereplő pogány századost, aki hivatalánál fogva sem lehetett volna Jézus tanítványa. Hitvallása annyira megragadó, hogy kis változtatással minden szentmisén azóta is elismételjük: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én lelkem.”
Ezt a gyógyító szót várjuk, Urunk! Tedd hallóvá fülünket és szívünket!
