Régit és újat!

0
2315

Valamikor a kétezres évek elején néhány lelkes kispaptársammal és az akkori elöljárókkal együtt nagy lendülettel nekiláttunk a gyulafehérvári szeminárium keretei között az első Országos Katolikus Egyetemista Találkozó (OKET) megszervezéséhez. Sokat gondolkodtunk azon, mit is akarunk voltaképpen, s ezt milyen jelmondatban lehetne összefoglalni? Végül döntöttünk: Kincseiből régit és újat! – hirdette a Mt 13,52-t szórendcserével idéző mottó. Jól sikerült az OKET, s valóban ez volt benne: a régiből a szép és értékes, ami saját kincsünk volt ott bent, a falak között, a századok során felgyűjtött kincsek – szellemi és lelki értelemben.

Mindez a fiatalság gyanútlan és friss szellőjével körülölelve, maivá varázsolva. Ez volt az első OKET Gyulafehérváron…

Ezek a bő egy évtizedes élmények jutottak eszembe ezekben a napokban, amikorra egyre konkrétabbá kezdett válni számomra, számunkra itt, a szerkesztőségben, hogy lassan mégis eljött az idő arra, hogy újabb szakaszába érkezzen katolikus vonalon az erdélyi egyházi sajtó útja.

Október első napjaiban már a Vasárnap is negyedszázados lett, a Keresztény Szó, a kommunizmus utáni első fecske még tavaly februárban 25 éves fennállását ünnepelte. Az idei negyedszázados évforduló zajtalanul múlott el felettünk, de ez nem jelenti azt, hogy elfeledtük volna. Az ünneplésnél fontosabb most, hogy újra meghatározzuk magunkat, küldetésünket a bővebb értelemben vett erdélyi valóságban. Erre az útra lépünk most a Vasárnappal: a huszonöt éves lapot azzal szeretnénk megünnepelni, hogy fokozatosan megújítjuk, figyelembe véve azt, hogy a lap életében is eltelt huszonöt esztendő Erdélyben, Partiumban és Bánságban is megváltoztatta a világot, az olvasási szokásokat és az igényeket is. Nem biztos, hogy ma olyan hetilap kell, mint akár tíz évvel ezelőtt… De milyen is? – tesszük fel a kérdést magunknak és olvasóinknak is, akiknek köszönjük, hogy évek óta kitartanak mellettünk.

Ma azonban csak hetilapként létezni kevés, annál gyorsabb a világ és benne a zarándok egyház élete, ezért – „kincseiből régit és újat” mottóval – engedjék meg, hogy felhívjam figyelmüket legfiatalabb családtagunkra: az advent 1. vasárnapjától megújuló RomKat.ro internetes portálra, ahol folyamatosan jelen kívánunk lenni friss hírekkel, beszámolókkal, interjúkkal, egyházi és közéleti anyagokkal.

Adja a jó Isten, hogy a „fiatalság gyanútlan és friss szellője” járja át és alakítsa maivá az egyház kommunikációjának ezeket a csatornáit, hogy egyre jobban betölthessék szerepüket a mai világban!