Szent Erzsébet rózsáit életre váltani!

A kolozsvári Szent Kamill Szociális Otthon ünnepségéről

0
2164

A kolozsvári Szent Kamill Szociális Otthon ünnepségéről

Ötödik alkalommal szerveznek Árpád-házi Szent Erzsébet-napokat a kolozsvári Hajnal negyedben található Szent Kamill Szociális Otthonban. Az idei, november 16–20. között megtartott rendezvény társszervezője a magyarországi Feszty Körkép Alapítvány – mondta el Tokay Rozália, a Szent Kamill Szociális Otthon vezetője, akit az Árpád-házi Szent Erzsébet-napok ötletéről is kérdeztünk.

„Egyszerű, hiszen ha keresztények vagyunk, törekszünk úgy is élni, dolgozni. Ehhez hozzátartozik az is, hogy szentjeinkre is gondoljunk, a szentek életpéldáját követő emberek akarjunk lenni. Árpád-házi Szent Erzsébet példakép. – hangsúlyozta Tokay Rozália. – A példáját kell kövessük, s ennek kapcsán egy olyan eseményt szerettem volna szervezni, amelynek keretében csak őt ünnepeljük. Megálmodtunk egy épületszárnyat, ami ma már áll, de még anyagi nehézségek miatt nem működik. A szociális központ új épülete Árpád-házi Szent Erzsébet nevét kell viselje.”

A szociális intézményben korábban egy kisebb szoborparkot is létrehoztak, ahová elhelyezik azokat az alkotásokat, amelyeket felajánlásból kapnak, s amelyek elődeinknek, nagyjainknak, példaképeinknek állítanak emléket. Tavaly négy szobor kapott helyet a parkban, idén Nimród-szobrot avatnak, jelen lesz Kovács Nóri, a Nimród regéje c. szimfonikus népi opera szerzője is, de a Kárpát-medence több pontjáról is várnak vendégeket az ünnepségekre.

Összegezve a készületeket Tokay Rozália kiemelte: „Gyökereinket akarjuk bemutatni, megőrizni. Számos alkalommal tapasztaljuk, hogy fiataljaink nem ismerik kellőképpen örökségünket. Sokan felteszik a kérdést, hogy a mozgássérültek kezdeményezése-e mindez. Igen, és azt akarjuk megmutatni, hogy a mozgássérültek is tudnak a közösségért tenni. Erzsébet példáját követve, ma már a rózsákat nem föltétlenül kenyérre, hanem életekre kell váltani.”

A Szent Kamill Szociális Otthont az 1990-ben alakult, a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulata kezdeményezte. 1996-ban felismerve, hogy szükség van olyan otthon alapítására, ahol azokat gondozzák, akik hátrányos sorsúak, ápolást igényelnek, fogyatékkal élnek. Az otthont 2000-ben nyitották meg, a Szent Kamill-kápolna ekkortól létezik, egy évre rá már a központ is állt, azóta is működik. Az épület száz férőhelyes kápolnájában minden héten szentmise van, illetve 2008-tól református istentiszteletet is tartanak. Léleképítő otthont akartak kialakítani, a központ megalakulása óta már több, mint 600 embert ápoltak-ápolnak itt.

November 19-én gyerekprogrammal várják az érdeklődőket, de lesz néptánc, koncert és más kulturális programok is.
Fotók: Vasárnap-archívum, Bíró Jolán (a képek a 2016-os Szent Kamill-búcsúünnepség alkalmával készültek)

MEGOSZTÁS